Irány a klettersteig!

Mire vagy kíváncsi?

Túra, felszerelés, vagy ami eszedbe jut...

Irány a klettersteig!

Budapest-Linz távot autóval tettük meg.

A tervezett korai indulásunk 9 órára tolódott, a borús, esős reggelen nem kapkodtuk magunkat, mondván, ha Linzben is esik, akkor hova siessünk. A kő azt mondta, hogy kb dél körül fog Linz környékén kisütni a nap. Úgy gondoltuk, hogy mivel ritkán  jutunk el a hegyekbe mászni, miért ne használhatnánk ki ezt az utat egy kis mászásra. Linztől nem messze van egy kis tó, Traunsee. A tó mellett közvetlenül meredek hegyoldal, egy laza A/B kletterrel, néha picit nehezebb, akár C/D szakaszokat is találni rajta. Némi további infó a hegyvilágon, illetve a bergsteigen weboldalon van.

 Nem mi voltunk az egyetlenek, akik az  augusztusi hosszúhétvége első napjára tervezték, hogy elstartoljanak szeretett fővárosunkból. Később, Ausztriában is csak magyarokkal találkoztunk.

A tojáslepénybe tekert fajitas remek eledelnek minősült az út során. Igaz az időjárasi viszonyok miatt a romantikus, tópart melletti piknikezés helyett az autópálya és benzinkút közötti parkolóban való majszolgatás jutott nekünk.

Délután 3-kor már teljes kletteres felszerelésben indultunk neki a Traunsee klettersteig meghódításának. Az internetes leíras alapján egy nem túl nehéz 5 órás túrával számoltunk, titkon azt remélve, hogy mint eddig mindig hamarabb is teljesíthető lesz,  de biztonsag kedvéért rutinosan pakoltuk a táskába  fél tábla csokit, 2 banánt, és a 1,5 l viz mellé bekerültek a fejlámpák is.

Közel egy óra volt az út a beszállóig, az a négy turista, akikkel szembe találkoztunk mind magyar volt. Kaptunk tőlük egy fénymásolt leírast a kletterről, mert ők úgy döntöttek, hogy ilyen későn már nem állnak neki, mi meg természetesen otthon felejtettük a leírást. Félig belepillantva a lapba, és egy gyors fejszámolás után realizáltam, hogy a könyv szerint 6 óra túrázás áll előttünk. Gyorsan elvetettük a visszafordulás lehetőségét és azzal áltattuk magunkat, hogy a visszafelé sokkal lankásabb lesz, hiszen tisztán látszott az ábrákon, hogy megkerüljük majd közben a fél hegyet.

Rövid túrázás után megérkeztünk a beszállóig, ahol azt tapasztaltuk, hogy az egyik beülő otthon maradt. Kis gondolkodás után az egyik biztosító szárból készítettem egy beülőt. Biztonságosnak nem mondható, de legalább volt valami. Igazándiból nem lett volna szabad így útnak indulni, és a túra teljesítése után el is döntöttem, hogy ilyet mégegyszer nem csinálunk. Ha történt volna valami, az könnyen komoly baj lehetett volna. – gib

A hosszú A/B-s szakaszoktól hamar kikészültünk, mert kibiztosítani felesleges volt magunkat, viszont ahhoz, hogy a kötélbe kapaszkodni tudjunk egy leopárd szerű kúszást kellett felvennünk, értsd négykézlábra kellett ereszkednünk. Feleslegesen aggódtam, hogy a dunai túránk során csak a lábunkat használjuk majd, hiszen így a törzs izmai is azonnal bekapcsolódtak a mozgásba.

A C/D-s szakaszt úgy vártuk, mint a messiást. Az előző hétvégén megtett tatai kletterhez képest ez gyerekjáték volt számunkra. Bár az aranyhidas naplemente elmaradt, de a kilátás így is gyönyörű volt a csúcsról.

Az első hüttét üresen találtuk, a másodikhoz fél 8-ra értünk oda. Gyanúnk beigazolodott, a legrövidebb út lefelé egy A/B-s kletteren át vezetett. Fenntartásokkal vágtunk neki ennek az útnak, de a feljövetelhez képest valóban könnyebb volt a terep. Ahogy ránk sötétedett az eső is eleredt. A tuti vizálló ruházatunk persze a kocsiban pihent. Szerencsére nem esett igazán, de arra elég volt, hogy minden sáros legyen, és a fagyökerek/kövek kellöképpen csúszossá váljanak, és csak kellő óvatossággal tudjunk haladni, ami a temponkból is erősen visszavett.

Ha nem tudtam volna, hogy a Linzben lefoglalt szállasunkat 11-ig el kell foglalnunk, akkor a fáradtságtól, kimerültségtől rámtörő hisztirohamnak biztos utat engedtem volna. Így összeszorított foggal vártam, hogy mikor érunk ki az útra.

A hüttés fickó jól tudta, valóban 1,5 óra volt az út lefelé, csak azt az aprócska részletet felejtette el megosztani velünk, hogy onnan még 4 km-t kell sétalni az erdőn át a tópartján a kocsiig. Szint már nem volt benne, de az elfáradt izomzatunk már igényelte volna a pihenést. Két hosszabb alagúton is átgyalogoltunk, ekkor mar annyira fáradt voltam, hogy már parázni sem volt erőm.  Persze ez alaptalan volt, hisz egy árva lélekkel sem találkoztunk.

A tó partjára érve azonnal felfedeztük álmaink sátrazó helyét. Eldugodt, nyugis zugok az erdőben. Lelki szemeimmel már láttam magunkat, ahogy megmártózunk a levegő hőmérsékleténél melegebb tóban, majd alszunk egy jót a csillagos ég alatt és másnap kipihenten madárcsicsergésre ébredünk.

2 km volt meg vissza a kocsiig és még egy 70 km-es autóút várt ránk. Ha itt sátráztunk volna, akkor bebukjuk a lefoglalt szállás árát és másnap még korábban kellett volna kelnünk, hogy időben felvegyük a berélt kocsit és folytathassuk utunkat Svájc felé. Bepattantunk a kocsiba, GPS-t bekapcsolva azt mondta a GPS, hogy várhatóan 23:02-re érünk oda a szállásra, így igencsak igyekeznünk kellett. 

Végül ezt az igyekezetet kicsit túltoltuk, és 15 perccel zárás előtt értünk a szalláshelyünkre. Betömtük az utolsó adag tojásos lepényünket csirkével. A hengerrel meg átmasziroztuk elfáradt végtagjainkat és éjfélkor már be is dőltünk az ágyba.

Bár nem pont így terveztük ezt a napot, és reggel még azt sem tudtuk biztosan, hogy tudunk-e majd kirándulni, mégis elég tartalmasra sikerült túránk első állomása.

LEAVE A COMMENT

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Az oldal használatával elfogadod a cookie-k (süti) használatát. További információ

A cookie-k (sütik) engedélyezése jobb böngészési élményt biztosít. Amennyiben ezt elfogadod, kérlek klikkelj az Elfogadom gombra.

Bezárás.