Indulááááás / Kirchberg – Konstanz – Donauschingen 50 km

Mire vagy kíváncsi?

Túra, felszerelés, vagy ami eszedbe jut...

Indulááááás / Kirchberg – Konstanz – Donauschingen 50 km

Nem kellett túl korán kelnünk, de azt tudtuk, hogy legkésőbb 10-kor indulunk, mert egy esküvői after-partyba voltunk hivatalosak. Az ifjú párt már mi is ismertük, hiszen ők is jelen voltak a már említett esküvőn márciusban, és mindketten kesserek, így nem most láttuk őket először. Azért még így is nagy megtiszteltetésnek vettük, hogy ott lehetünk a szűk család és barátok között.

 

Meglepődve tapasztaltuk, hogy a Dominikék sem vittek sokkal kevesebb cuccot, mint mi, annak ellenére, hogy ők csak 5 napig tartanak majd velünk. Büszkék voltunk magunkra, hogy ilyen jól pakoltunk. Nálunk ez tényleg nagy szó! És a cuccunk nagy részét nem is a ruhák teszik ki, hanem a sátor, a hálózsák és a polifoam. A kettőnk ruhája belefért egy 10l-es Ortlieb city táskába, amikor máskor még 2×20 kg sem elég nekünk.

Pontban 10-kor indultunk, igaz csak 15 km-t kellett tekernünk, de nem teljesen sík terepen, sőt a végén egy hatalmas emelkődre kellett felkaptatnunk. Dominikéktől itt többször leszakadtunk, de mindig megvártak az emelkedő tetején. Ők addig kipihenték magukat, és már indultak is, ahogy felértünk. Tehát mi semennyit sem pihentünk, de a táv rövidsége miatt ez akkor még nem okozott problémát.

Nem hittük volna, de még Svájcban is mindenki megcsodálta a trikeunkat. Azt gondoltuk volna, hogy itt nem fog felkelűnést kelteni, hiszen a Mercik és Audik mellett bizotsan mindenkinek vagy egy trikeja is a garázsban, de nem így van. A rekumbensek itt sem olyan populárisak, mint ahogy azt mi gondoltuk.

A buli rendhagyóan egy istállóban volt megtartva. Padok és asztalok voltak lerakva, megeterítve, diszítésként stílusosan napraforgót használtak. Egyszerű virág mégis valahogy a napsütés jut róla eszünkbe, ami egészen feldobta a helyet. Minden asztalon rágcsa és üditő állt, később pedig beindult a sütögetés pácolt húsok, és az elmaradhatatlan kolbász – salátákkal, mindenféle körettel. Érdekes volt látni, hogy mindenki hozott magával valamit: hidegtálat, köretet vagy süteményt, és berakta a közösbe. Így nagyon hamar rengeteg étel került az asztalra, nem is mertük végig enni az egészet, nehogy túlzabáljuk magunkat és utána ne tudjunk majd tekerni.

Nagyon sokan hozták magukkal a csemetéjüket, így kisebb csoportokba vergődve játszottak egymással a gyerekek. A játékok kézről kézre jártak és rohangáltak a lábak/asztalok között. Többen mezítláb voltak, és úgy futkostak a hideg betonon órákon át, míg mi vagy kint a napon melegedtünk, vagy bent vacogtunk hosszú újjúban. Irigykedve néztük, hogy nekik még milyen jó lehet az immunrendszerük.        

Érdekes volt látni, hogy csak úgy mint márciusban, most is mindenki próbált velünk beszélgetni 1-2 szót. Még ha nem is tudtak angolul, akkor kézzel lábbal, de megkérdezték, hogy honnan valósiak vagyunk,mi járatban vagyunk és elmondták hogy kik ők. A sztereótipia ellenére azt gondolom, hogyha egy svájci család befogad, akkor utána a többiek is sokkal közvetlenebben lesznek, és jobban megnyílnak majd az idegenek felé. Egy német párral beszélgettünk a legtöbbet, akik itt találkoztak Svájcban, és már alig várják, hogy összeköltözhessenek, mert sajnos majd csak novemberben lesz erre lehetőségük, amikor már egy városban fognak dolgozni.

A nagy evészet és szent beszéd után mindenki felkerekedett, hogy a közelben elrejtett multi ládát együtt keressük meg. Az almafa csemeték mellett, a kukoricáson át haladtunk az út szélén. Láttunk egy virágosültetvényt is, ahol ki voltak készítve szerszámok és egy kassza (nem kasza!:). Bárki levághatott a neki tetsző virágból, amennyiben a megfelelő értéket bedobja a kasszába. Nem egy ilyen elven működő becsületkasszával találkoztunk utunk során, ami nálunk halva született ötlet lenne, hiszen minden, ami mozdítható eltűnne az őrizetlen területről.

A multi láda egy meglepetés volt az ifjú pár számára, amit később más kesserek számára is kereshető lesz. Igényes ládát rejtettek a közeli erdőben. Mire visszaértünk többen kedvet kaptak ahhoz, hogy kipróbálják a trikekunkat. Legjobban a német srác élvezte, ő még a végsebességét is tesztelte, míg a barátnője ennél szolídabban bánt a járgányunkkal.

Így alakult, hogy a tervezett 2 órás indulás helyett 4 órakkor folytattuk az utunkat Konstanz irányába. Sok fel-le mellett, csak akkor volt viszonylag sík, amikor beértünk egy-egy városba, ahol védett úton tudtuk menni. Az erős felfeléken Gib sokszor besegített, ekkor még volt ereje a csomagok mellett, hogy engem is toljon. A hosszabb lefeléken végre nem én voltam a leggyengébb láncszem. A nagy súly és a kevés légellenállás miatt sokkal jobban ki tudtam gurulni ezeket a lefeléket, mint a többiek két keréken. Ők már rég beletekertek a lefelébe, amikor én még mindig magamtól gyorsultam. Imádtam minden percét! Tudtam, hogy a bitang erős tárcsaféket behúzva bármikor meg tudok majd állni. Attól sem kellett tartanom, hogy egy elvesztem egyensúlyom, vagy túlságosan előre dőlök. A trikenál nincsennek ilyen félelmek. Stabil. Egyedül a kanyarban kell vigyázni és rendesen bedőlni, hogy ne álljon két kerékre.

Konstanz már ismerős volt, a tóparti nyüzsgés, a kikötő és az utcái is. Már jártam itt korábban, és akkor is pont annyira elvarázsolt, mint most. Sok svájci jár ide vásárolni, mert a német árak sokkal kedvezőbbek számukra. Mondanom sem kell, hogy nem a mi pénztárcánknak találták ki.

Gyorsan kiderítettük, hogy honnan indul a vonat, megvettük a kedvezményes jegyet, első emberbek kb 30€, majd minden plusz fő +10€-t fizet. Dominik biztosított róla minket, hogy szombat este majd az egész vonat üres lesz, és mi leszünk az egyetlen biciklisek a vonaton. Végülis ki akarná a nyár utolsó hétvégéjén a vonaton szállítania a kerékpárját egy olyan országban, ahol aktivan sportolnak az emberek? Senki, nem igaz? Na, ennek függvényében tele volt a vonat, sokan a lépcsőkön ültek. A bringákat még simán beraktuk, volt hely bőven, és még a trike is kényelmesen elfért. A két fiú őrizte őket, míg mi 2 ülésen foglaltunk helyet, ahonnan kényelmesen ráláttunk. 2 megállóval később még 8 biciklis szeretett volna helyet magának az ekkor már megtelt bringatárolóban. Egy talp alattnyi hely nem maradt szabadon, van aki egyik kezében egy könyvet tartva olvasott, a másikkal pedig fogta a kerékpárját. Kicsit aggódtunk, hogy hogyan férünk majd hozzá a bicónkhoz, hogyan fordítjuk meg a trike-ot, de aztán voltak olyan kedvesek a többiek, hogy leszálltak a vonatról, utat engedtek nekünk, majd visszaszálltak a cangáikkal.

Már sötétedett, amikor Donauschingenbe érkeztünk. Csak pár km-t kellett megtennünk a kempingig. Hatalmas buli volt egy sörsátor mellett, ahol már ittas állapotban táncoltak és énekeltek a német mulatósra az emberek. Néha-néha felzengett egy két angol sláger is, amire mi is csápoltunk. Én csak azért, hogy felmelegedjek. Bár ahogy körülnéztem nem sokan fáztak rajtunk kívül. A német kisgyerekek mezítláb, rövid nadrágban és egy szál pólóban játszottak/mulatoztak a felnőtekkel.

Bejelentkeztünk a kempingben, a kijelölt sátrazásra alkalmas hely nem volt messze a bejárattól. Feldobtuk a sátrákat, és már mentünk is enni. 3,5€-ért ketchuppal összekevert currys szószos virslit zsömlével. Jól esett a meleg étel egy ilyen hosszú, élménydús nap után.

Amíg a többiek mulattak, addig mi feltérképeztük a kempinget. Én ekkor jártam először egy nyugati kempingben, azelőtt csak belföldön szereztem tapasztalatot (akkor is faházban laktunk inkább) vagy táborokban sátraztunk. Nem tudtam mire számítsak. Valahol a legrosszabbat képzeltem el lelki szemeim előtt, és így kellemesen csalódtam. Az egész nagyon családias volt, hiszen ez egy jó területi adottságokkal rendelkező hely volt, ezért sokan hosszú távra rendezkedtek be. A többség itt tölti az egész nyarat, vagy legalábbis minden szabadidejét, ezért külön lakrészeket alakítottak ki magunknak. Nem csak nappali, háló és konyha volt elkülönítve, de volt étkező, garázs és játszótér is a gyerekeknek. Hatalmas élmény lehet itt együtt játszani a többi gyerekkel, bandázni a tinédzsereknek és még a szülőknek is akad társaságuk. Van hely a kutyának, macskának, és még a fürdés is meg van oldva.

Nálunk a wellness részlegekben nincs ilyen tisztaság, mint az itteni zuhanyzókban vagy WC-kben. A nap bármelyik szakaszában ugyanaz a kultúrált tisztaság várt a mosdókban. Sok helyen ki volt rakva a felmosó, és mindenki feltakarított maga után, és a WC keféket is rendeltetésszerűen rendszeresen használták. Gondolom mindemelett külön személyzet is foglalkozott ezen dolgok tisztántartásával. Olyan fáradt voltam már, hogy nem értettem, hogyha beállítom, hogy a zuhanyrózsából jöjjön a víz, és milyen hőmérsékletű, akkor miért nem folyik belőle semmi. Egyszerűen nem tudtam rájönni. Elgyötört lettem és fáradt. Gib világosított fel, hogy meg kell nyomni a gombot… Pedig ez annyira logikus, nyilván nem szeretnék, hogy feleslegesen pazaroljuk a vizet és véletlen baleseteknek köszönhetően megugorjon a vízszámla. Annyira egyértelmű, de ott valahogy mégsem esett le.

Fürdés után álmosan, Robbie Williams Angel című számára bújtunk be a hálózsákunkba. Azt gondoltam, hogy a nagy lármában nem fog álom jönni a szememre, de még véget sem ért a szám már mindketten az igazak álmát aludtuk.   

LEAVE A COMMENT

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Az oldal használatával elfogadod a cookie-k (süti) használatát. További információ

A cookie-k (sütik) engedélyezése jobb böngészési élményt biztosít. Amennyiben ezt elfogadod, kérlek klikkelj az Elfogadom gombra.

Bezárás.