Esztergom-Győr

Mire vagy kíváncsi?

Túra, felszerelés, vagy ami eszedbe jut...

Esztergom-Győr

Jó ötletnek tűnt egy Esztergom-Győr túra vonatos segédlettel, csak még a kivitelezésen kell csiszolnunk egy kicsit.
Már eleve későn indultunk – igaz magunkhoz képest korán – nem sokkal 10 előtt, és Aquincumhoz kellett volna kiérnünk 10:39-re. Mivel ott sokat kell lépcsőzni, és az a feljárò, ami kerékpároknak van kijelölve nem elég széles a tandemünknek, ezért végül Óbudáig hajtottunk, és kb 3-4 percen múlt, hogy lekéstük a vonatot. Így egy órát vártunk az állomáson.

A kalauzok eddig mindig kedvesen fogadtak bennünket, és szívélyesen elbeszélgettek velünk, hiszen egy tandem bicikli szállítása nem mindennapi esemény a vasúton. Utánajártunk, és a MÁV hivatalos álláspontja is megerősítette, hogy a tandem két kerékkel egy jegy áráért szállítható, még akkor is, ha 6 helyet foglal el. Vannak más kivételek is,  pl a 20 colosnál kisebb kerekűek, amennyiben azt a kerékpárt poggyászméretűre lehet hajtogatni, akkor az ingyen szállítható. Azt viszont senki nem tudta megválaszolni nekünk, hogy a 16 colos 3 kerekû trike milyen elbírálás alá esne…

A karvai találkozó után Esztergomtòl már rutinosan tekertünk a korzón keresztül a Duna mentén. Nem dőltünk be a kitáblázott 6-os bringaút jelzéseinek, – ami a gáton vezet igen magas aljnövényzetben, tavaly teszteltük a trikekal, és furcsamód nem lett a kedvenc útvonalunk – hanem követtük azt az utat, ami a rekus találkozón olyan szépen ki volt jelölve. Örömmel néztünk be a kertbe, ahol a bázis volt, és boldogan nyugtáztuk, hogy a májusfa még mindig áll.

Elragadott bennünket a Duna túra érzése, minden annyira hasonló volt: a nyár illata, a hőmérséklet, a táj! Mámorosan tekertünk, amikor a távolban megláttunk egy rekust, sejtettük, hogy csak ismerôs lehet. Karva és a rekusok királyát üdvözölhettük Bandi személyében! Később kiderült, hogy ekkor épp harmadik körénél tartott a 24 órás tekerésében, melynek a vége 424,2 km lett! Nem semmi teljesítmény! Emeljük sisakunkat, és ezúton is gratulálunk a teljesítményhez!

Többször megálltunk falatozni, és három ládát begyűjtöttünk (geocaching), ami közvetlenül az út mentén volt, de sok időt nem akartunk veszteni, mert hosszú út állt még előttünk.


Most kivételesen nem a Strava diktálta a utat, hanem a merretekerjek.hu iránymutatásaira hagyatkoztunk. Csak néha írtuk felül ezt, amikor mondjuk a bicikli út kisebb kerülővel kivitt minket ugyanabban az irányban egy nyugisabb úton haladva. Az EUROVELO 6-os útja több helyen hiányos. Volt egy szakasz, ahol az 1-es út mellett haladva kátyus, saras földúton kellett hosszú km-eken keresztül egyensúlyoznunk, és többször az volt az érzésem, hogy kevésen múlt csak, hogy nem lettünk nyakig sárosak. Viszont szlovákiában továbbra is hiányoljuk a víznyerő helyeket… gyönyörű pihenők vannak, ha még víz is lenne, már-már luxus lenne. 🙂


Egy másik helyen azt javasolta a tervező, hogy egy árkon keresztül küzdjük át magunkat a hepehupás síneneken, ahol beláthatatlan gyorsasággal haladtak keresztül a vonatok, de cserébe a másik oldalon valóban beton úttal jutalmazott volna meg minket. Inkább kerültünk a búzamező melleti földúton még 3 km-t. Az volt a tapasztalatunk, hogy míg a szomszédos országok kerékpárút tervezénél elsődleges szempont volt, hogy a túrázó élvezze is a tájat, ergo szebbnél szebb falukon-mezőkön-Duna parton keresztül mentünk at, addig nálunk a figyelem arra irányul, hogy minnél költséghatékonyabban oldják meg ezt a dolgot, és a lehető legkevesebb táblát kelljen kihelyezni, mindezt mindentől távol, hogy még unalmasabb legyen az egész.

Azt is meg kell említeni, hogy Gönyütől Győrig viszont svájci minőségű, makulátlan úton tekertünk a vasútállomásig. Imádtuk minden pillanatát! Bárcsak mindenhol ilyen lenne! Nem is kívánkoztunk az autóútra.

Jó szokásunkat tartva, most úgy értünk az állomásra, hogy bár jegyet még tudtunk volna váltani, de a vonatot már esélyünk sem volt elérni. Abban a tévhitben éltünk, hogy óránként három vonat is megy Budapestre, ami igaz is, de az IC nem szállít biciklit. Így marad az, amelyik minden faluban megáll és két óra alatt ér fel a Délibe. Gyorsan rendeltünk a Mekiből, villámfotózkodtunk a Városházával és már le is telt az egy óránk.

img_4626.jpg

Összesen 127 km-tekertünk, amivel új napi rekordot döntöttünk!

LEAVE A COMMENT

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Az oldal használatával elfogadod a cookie-k (süti) használatát. További információ

A cookie-k (sütik) engedélyezése jobb böngészési élményt biztosít. Amennyiben ezt elfogadod, kérlek klikkelj az Elfogadom gombra.

Bezárás.